A méhpempő hatására több agysejt termelődik, és javul a memória is

A méhpempő alkalmazása memória javításhoz, demencia ellen. A pempő serkenti az új agysejtek termelődését.

Az olyan megbetegedések, mint például a demencia vagy a kognitív hanyatlás egyre gyakoribbak az idősödő társadalomban. Ebből adódóan a kereslet az olyan tápanyagok iránt, amelyek ezeket a korral járó megbetegedéseket le tudják lassítani, vagy meg tudják állítani jelentősen nőtt az utóbbi pár évben. 

A tiszta méhpempő elősegíti az agysejtek termelődését

Több agysejt a méhpempővel

A tudósok azon vannak, hogy megállapítsák a méhpempőnek az agysejtek regenerálására és fejlődésére gyakorolt bizonyított hatását. Az agysejtek elhalását úgy szimulálták, hogy egy nagyon erős, mérgező, TMT nevű anyagot adtak be patkányoknak, ami nagy mennyiségű sejt elhalását eredményezte. Az emberekben, csak előrehaladott korban van jelen tömeges sejtpusztulás, és az olyan betegségek során, mint a demencia. [01.]

Ez a tudóscsoport már kimutatta egy korábbi tanulmányban, hogy a méhpempő megkönnyíti a neurogenezis folyamatát azaz az agysejtek újratermelődését, egy kémcsöves vizsgálat során. Ezt a megállapítást követően a következő, logikus lépés az volt, hogy ezt patkányokon is teszteljék. 

A patkányok kaptak a TMT anyagból, majd szájon át a méhpempőből is. Érdekes módon, arra lettek figyelmesek, hogy a szájon át adagolt méhpempő jelentősen megemelte az agysejtek számát az agy bizonyos részein belül és ezzel egyidőben javított a szer okozta kognitív zavarokon.

Ezen eredmények alapján a tudósok úgy vélik, hogy a méhpempő hasznos lehet néhány idegrendszeri zavar, úgymint a depresszió kezelésében és megelőzésében. Tulajdonképpen az Alzheimer-kórt és a demenciát is ide sorolhatnánk. A teljes tanulmány az Evidence Based Complementary & Alternative Medicine 2009. április 17-ei számában olvasható. [02.]

100 grammos hagyományos méhpempő
A nagyításhoz, nyomjon a képre

Méhpempő az időskori memória fejlesztéséért

A statisztikák szerint a 60 év felettiek egyharmadának vannak emlékezetbeli zavarai, és a 85 év felettiek egynegyede pedig súlyos memóriakiesésekkel küzd.

Egyértelműen látszik, hogy az Alzheimer-kór és a demencia mára már járványszerű méreteket ölt, ahogy a társadalom elöregedik, sőt, friss tanulmányok azt mutatják, hogy a baby boomer generáció (1940 és 1959 között születettek) legnagyobb félelme az az, hogy elmegy az ép eszük.

Rengeteg ember szenved memóriakieséstől, és milliók aggódnak memóriájuk épsége miatt, ezért a természetes megoldások kutatása ezekre a növekő problémákra még fontosabbá vált.

Egy tanulmány az idősebb patkányokban végbemenő viselkedésbeli és neurokémiai hatásokat elemezte ki, miután 2 hónapon keresztül szájon át méhpempőt kaptak. Az adag, amit elfogyasztottak naponta testtömegtől függően 50 mg/kg-tól 100 mg/kg-ig terjedt. Ez nagyjából 3400 - 7200 mg/nap adagnyi méhpempőnek felel meg egy 68 kilós ember esetében. Ez egy reális mennyiség, ami naponta nagyjából egy teáskanálnyi minőségi, fagyasztott és szárított méhpempővel egyenlő.

A kutatók egy vízlabirintus teszt segítségével felmérték a patkányok térmemóriáját, az ingerületátvivő anyag szintjüket, annak metabolitjait, valamint az egyes agyi részeken történő felhasználásukat. Ezzel próbálták meghatározni, hogy a méhpempő valóban serkentő hatással van-e az agyműködésre.

A kutatók arra az eredményre jutottak, hogy a méhpempővel táplált patkányok memóriája javult, és egyben az ingerületátvivő anyag koncentrációja is megemelkedett. Ezek az anyagok, más néven neurotranszmitterek felelősek az agysejtek közötti kommunikációért.